2010. július 20., kedd

Hogyan javítsuk épületeink hővédelmét.

Épületeinknél a hőveszteség jelentős része a homlokzatokon, valamint a nyílászárókon keresztül lép fel.

Két jellemző épület típus hővesztesége:



A táblázatból egyértelműen kiderül, hogy a panel lakások nyílászárói korántsem kerültek olyan gondos beépítéssel a helyükre, mint az a családi házak esetében történik, és az ablakok esetében szinte nem is találkozunk hőszigetelt üvegezéssel, ha az ablak még az eredeti. Minden más érték csak azért jobb a tömbházak esetében, mert a lakás főfalaiból kettő a szomszédos lakással azonos, tehát nincs kitéve az időjárás viszontagságainak, mint egy szabadon álló épületnél. Azonban minket, most kizárólag a nyílászárók érdekelnek, így ezek hőszigetelési tulajdonságaival foglalkozunk a továbbiakban.


Nyílászáróinkat szigeteljük, vagy cseréljük?

A nyílászáróknál kétféle hőveszteségi formát különböztetünk meg:

· A szárnyak, a keret és a falazat közötti réseken kialakuló légmozgás következtében fellépő hővesztesség. Szaknyelven a filtrációs hőveszteség

· Valamint a keretszerkezeten és az üvegezésen hővezetés és sugárzás formájában fellépő hőveszteséget. Szaknyelven a transzmissziós hőveszteséget.

Magyarország elöregedett épületeinek, jellemző nyílászárója a palló, és a kapcsolt gerébtokos ablak. Tömbépületekben találkozhatunk még az úgynevezett egyesített szárnyú vagy más néven Tessauer ablakokkal. Ezek jellemző hőátbocsátási tényezője amelyet „k”-val jelölünk átlagosan 5 W/m2 °C. Ez az érték fele fele arányban oszlik meg a fentebb bemutatott filtrációs, és transzmissziós hővesztesség között.

A nem megfelelő, és rosszul szigetelt ablakaink nagy mértékben felelősek a hatalmas fűtés számlákért. Hiszen a vékony egyrétegű üveggel ellátott ablakokon, valamint a keretek és a tok közötti szigeteletlen hézagokon kiáramló meleggel csak az utcát fűtjük.

Csak a szigeteléssel 15-20%-nyi plusz.

Az elvetemedett és huzatos ablakok passzításával szigetelésével éves szinten akár 15-20%-nyi fűtés költséget is megtakaríthatunk. A lakó tér hőmérséklete 3-4 °C-kal magasabb azonos fűtés mellett. A szigetelés alkalmazásával az ablakok hőátbocsátási tényezője „k” értéke, 2 W/m2 °C-kal csökken. Arról már nem is beszélve, hogy az új szigetelésnek köszönhetően emellett jóval kevesebb zaj, és por érkezik az utca felől.

A nyílászáró szigetelése, viszonylag gyors megtérülésű befektetés. A felhasznált anyagoktól, és a felület méretétől függően általában már 1-2 év alatt megtérül a bekerülési költség.

Ha a szigetelés mellett az ablakaink szimpla egyrétegű üvegezését is kettős üvegezésre cseréljük, akkor akár 30-40% hővesztesség csökkenést is elérhetünk. Mivel a nyílászárók cseréje már jelentős terhet ró a családi költségvetésre, ezért ilyenkor érdemes keresni az elérhető állami pályázatokat, valamint az olyan kedvezményes szigetelési lehetőségeket, mint a www.ablakszigetelo.hu ablakszigetelés programja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése